Igazán elszomorít, hogy erre a bejegyzésre sor kerül, mert - a kerékpárúton motorozókat leszámítva - nincs különösebb bajom a gépi erővel meghajtott kétkerekű járművek vezetőivel, már ami a közlekedést illeti. (Az éjszaka csendjét felverő - autós és motoros - köcsögöket külön kategóriába sorolom.)
Sőt, ahogy észrevettem, van valamiféle láthatatlan kapocs köztünk, hiszen a városi közlekedés során a gyalogosok után mi vagyunk a legsérülékenyebbek.
Bár a közlekedésem során mindig törekszem az előzékenységre, a kétkerekűekre méginkább odafigyelek.
Ezért is érintett igazán érzékenyen az alább belinkelt videón szereplő futár cselekedete, aki az eset után minden mondott, csak azt nem, hogy bocs (bunkó voltam).
2-3 méterrel lemaradva követtem a locsolókocsit, kihasználva a szélárnyék jótékony hatásait, na meg persze azt, hogy az esetlegesen mögöttem haladó, egybites üzemmódban gondolkodó járművezetők lássák, hogy nem miattam nem tudnak gyorsabban menni. Ha nem fékezek, belémegyek, s valószínűleg eltaknyolok.
Az, hogy ijedtemben ráordítottam, nem éppen úri stílusban, megadta a párbeszéd hangulatát. Amikor megkérdeztem, miért nem a locsolókocsi elé ment ki, a szokásos elkenő választ hallottam: "láttalak", "van egy csomó bringás kollégám".
Természetesen nem célom miatta ráhúzni a vizes lepedőt a motoros társadalomra, s bízom benne, hogy ha eljut hozzá és újranézi a történteket, akkor belátja, hogy igazam volt. Mindössze annyi a kérésem, hogy ha már nap mint nap rengeteg bádogdobozban ülő ignorálja jelenlétünket az úton, legalább mi figyeljünk egymásra (ami - mint írtam - egyébként szerencsére eléggé jellemző).
Bónuszként a jobbra kanyarodó, a zöldnél éppen elinduló locsolókocsi anyósüléséről kiordított egy tahó valami olyasmit, hogy "kerékpárút" meg "miért nem", de a nagy zaj miatt nem hallottam, s ezért nem is tudtam értelmezni a fröcsögését, ezért egy szóval kifejezve megkértem, hogy maradjon csendben.