A ma reggeli eset különösen rosszul érintett. Egy napja írogattunk néhányan pro és kontra az egyik közlekedéssel foglalkozó fórumba, én következetesen kiálltam véleményem mellett, miszerint a gyalogos szent és sérthetetlen, természetesen az ésszerűség határain belül. Ezután korán reggel azt látom, hogy két bicajos majdnem elüt egy gyalogost a szemem láttára.
Az egyikük mögöttem haladt egészen a Dagály előtti részig, ahol én - szokásomhoz híven - visszavettem a tempót 20km/h-ra, hiszen itt erős szokott lenni a forgalom a nyári időszakban, gyerekek rohangálnak össze-vissza. Ahogy vártam, meg is előzött, s ezután éppen a strand bejárata előtt ért utol egy másik bringást, akivel elegánsan "megugrasztották" a gyalogost, aki a fürdőből jött ki. Égett a pofám, robbantam. Mivel nem tudtam melyik csengetett észvesztve lassítás helyett, mindkettőjüknek címeztem az átkokat, hozzátéve, hogy akinek nem inge...
Megkérdeztem, hogy ezek után jogosan pattognak-e majd, ha ugyanezt játszák el velük az autósok. Mivel éreztem, nagyon jól tudják, hogy hibát követtek el, a hídra érve lecsillapodtam, s normális(abb) hangnemben próbáltam elmagyarázni, hogy egy ilyen akcióval hónapok munkájába rondítanak bele, hiszen az a gyalogos egy darabig nem lesz bringa-párti, sőt azok sem, akiknek elmeséli a történetet.
Mivel lemaradtam, a videó inkább illusztrációként szolgál, bár a lényeg kivehető.